A Mesefonó igazándiból sosem jöhetett volna létre, ha nem születik meg a kislányom, és nem tapasztalom meg, hogy milyen örömet jelent nekem gyerekekkel foglalkozni és együtt játszva tanulni, tanítani. Nélküle sosem vettem volna a bátorságot, hogy a legkisebbekkel kezdjek el komolyabban foglalkozni.

Olyan gyermekfoglalkozást szerettem volna, ahol játékosan, örömmel, rugalmasan és könnyedén sajátítanak el a kicsik olyan képességeket és készségeket, amiket a mondókák, gyermekdalok, mozdulatok adhatnak. Mivel életem igen nagy részét a magyar néptánc, -népdal és -néphagyomány töltötte eddig is ki, nem volt kérdés, hogy ezek mentén induljak el, a népmese pedig tökéletes keretet ad ehhez. A történet fonalába természetesen lehet beleszőni mindazt, ami gazdagítja a megélést: egy mondókát, egy dalt, egy közös játékot vagy mozdulatsort. Így a mese nemcsak elhangzik — életre kel. A gyerekek nem csupán hallgatják, hanem át is élik, mozognak benne, nevetnek, énekelnek, együtt alkotnak. Ez a játékos, rugalmas keret pedig szinte észrevétlenül fejleszti a figyelmet, a mozgást, a fantáziát és a kapcsolódást is. Mindezek mellett, pedig a Mesefonónak van egy közösség teremtő ereje is. Itt nemcsak a gyermekek, de a szülők is egy biztonságos környezetben jól érezhetik magukat együtt, további lehetőséget adva a kötődés megerősítésére.

A Mesefonó számomra erről szól: foglalkozás a legkisebbeknek, ahol a képzelet, a mese és a hagyományok összefonódnak, a néptánc, a népzene és a játék erejével.